Szent István Vándortúra

A Téry Ödön Turista Baráti Társaság és a Lokomotív Turista Egyesület az Országos Kék turistaút felavatásának 75. évfordulóján államalapító szent királyunk halálának 975. évfordulója tiszteletére a Magyar Turista Szövetség centenáriuma és a Téry Ödön Turista Baráti Társaság 25 éves Jubileuma alkalmából Szent István Vándortúrát rendez az Országos Kék teljes útvonalán.

 

A túrával szeretnénk emléket állítani turista elődeinknek, akik felfedezték, feltárták és felépítették a hazai és oly sok külföldi turista helyeket.
Szeretnénk emlékezni az Országos Kék út felavatására, az 1938-as Szent István Turista Vándorlásra, mint nyitó túrára.
Visszaemlékezünk 1988-ra, mint élő történelemre – amelyet megéltünk – a Szent István Emléktúrára – az 50 éves Kék jubileumra, és úgyis mint a rendszerváltást megelőző, azt segítő XX. Század legnagyobb volumenű túrájára.
Megemlékezünk az Egyesülési törvény hatályba lépése előtt egy évvel megalapított Téry Ödön Turista Baráti Társaságról és működésének 25 évéről.

A Szent István Vándortúra Írott-kő illetve Hollóháza felöl Zircig illetve Kékes-tetőig hétvégente halad; majd Kékes-tető és Zirc között háromhetes folyamatos vándorlással járjuk be a Kék utat. A napi szakaszok átlagban 24 kilométeresek lesznek. Csomagszállítási lehetőséget biztosítunk. A napi túrák 8 és 10 óra között indulnak el a megadott helyszínek központjából, vasútállomásáról – így az újonnan csatlakozóknak elég aznap lakóhelyükről útra kelni.


A Szent István Vándortúra nyitó ünnepségei Írott-kőn illetve Nagy-Milicen lesznek. A túra során a Kéktúra emlékhelyeknél – Velem, Badacsonytördemic, Zirc Gánt, Piliscsaba, Bp. Hűvösvölgy, Dobogókő, Magyarkút, Katalinpuszta, Kékes-tető, Sas-kő, Bódvaszilas, Hollóháza.
A túra központi Szent István ünnepsége 2013. július 17-én szerdán a budavári Szent István szobornál lesz. A vándortúra utolsó túrája a már megszűnt Zirc – Veszprém Kéktúra szakasz lesz. A záróünnepségre a Kék túra atyja dr. Cholnoky Jenő szülővárosában – VESZPRÉMBEN kerül sor a földrajztudós szülőházánál, majd a veszprémi várban megkoszorúzzuk Szent István és Gizella királyné szobrát.

A háromhetes nyári vándorláson a szállásról – mint táborhelyről – gondoskodunk. Szállás saját sátorban. A tavaszi hétvégi túrák épületben levő szálláshelyeire javaslatot teszünk, de azt mindenki SAJÁT MAGA FOGLALJA, INTÉZI ÉS FIZETI! Csomagszállítás térítés ellenében lehetséges.
A túra útvonalán többször kerül sor ünnepélyes fogadtatásra. A vándortúrán a nevezetes helyeken emlékbélyegzés lesz. A túrán résztvevők aláírhatják az 1988-as Szent István Emléktúrán végigvitt Szent István papirusz tekercset, amelyet először a novemberi 100 éves turista szövetségi kiállításon állítunk ki. A túrán mindenki egy alkalommal Szent István emléklapot és kitűzőt kap – a Téry Ödön T.B.T. ajándékaként.
A Szent István Vándortúra előkészítését és lebonyolítását a Lokomotív Turista Egyesület társrendezőként, Ispánovity Márton (Telefon: 30/549-9963) túravezetőként segíti. A vándortúra végéig lehetőség van a LOKOMOTÍV T.E. 60 éves az Országos Kéktúra Mozgalom 60 óra alatt 60 km teljesítésére, illetve a díszes kéktúra jubileumi jelvény megszerzésére.

A vándortúra rendezője az 1988-as Szent István Emléktúra Nyugati szakaszán alulról jövő szerveződéssel létrejött Téry Ödön Turista Baráti Társaság. A túra létrehozója és vezetője az 1988-as Szent István Emléktúra megálmodója és megszervezője: Mészáros János, aranyjelvényes túravezető.

A Szent István Vándortúrára mindenkit szeretettel várunk: szervezett és nem szervezett turistákat, családokat, iskolákat, diákokat, baráti közösségeket, felnőtteket – és gyerekeket – a 18 évnél fiatalabb gyerekek kérjük, kísérővel jöjjenek – leendő turistákat, Kéktúrázókat és leendő kéktúrázókat.

Mészáros János
túravezető